A temető mögötti ciszternák között rövid idő alatt megtaláltam barátaim lakását.
Az ősbérlők éppen otthon tartózkodtak. Senki Alfonz lakott itt két állandó jellegű tettestársával.
Senki Alfonzról csak annyit, hogy a világ valamennyi államából örök időkre kiutasították, és így már régóta csak a legnagyobb titokban tartózkodhatott a földön. Főként éjszaka. Tuskó szerint dán volt, egy guatemalai méregkeverő esküdött rá, hogy spanyol, ő maga büszkén vallotta, hogy „szülőföld nélküli”, mert egy bennszülött kenuban jött a világra Colombo közelében, és szüleitől valamennyi környező állam megtagadta a gyermek anyakönyvezését.
Egy örmény gőzösön keresztelték, de ez az állam időközben megszűnt. Rendőrségi szakértők szerint közigazgatási úton egy másik bolygóra kellene továbbítani.
Csinos, kissé nőiesen karcsú fiú volt. Rendkívül választékos modorú, előkelő és igen művelt.
De kevesen használták úgy a kést, mint ő, és néhány év előtt egy horogütése következtében a port-szuezi pénzügyőrök káplára évekig rángatta a vállát úgy, hogy értekezést írtak róla egy orvosi szaklapban.
Senki Alfonz két állandó jellegű tettestársa otthonosan berendezték a ciszternát. Egy vándorcirkusz bejárója elől, kevés költséggel, de fáradságot nem kímélve, beszerezték a függönyt, és ezzel leterítették a hideg követ. Egy teherautó alvázán háltak mindhárman.
– Mi újság Csülök?
– Tuskó Hopkins nagyon vár benneteket egy uszályon talpig abroszban.
Elmondtam nekik szomorú históriánkat. Senki Alfonz halkan szitkozódott. A két állandó jellegű tettestárs hangosan káromkodott. A Török Szultán még megjárhatja ha ezekkel találkozik.
– Adjatok gyorsan egy ruhát – sürgettem őket.
– Hogy a fenébe? Talán filmszínészeknek nézel bennünket? Kinek van itt két ruhája?
– De hát az sem lehet, hogy Hopkins megöregedjen ott az asztalterítőben!
– Azt nem is akarjuk. Majd kérünk valakitől egy ruhát.
– Gyerekek! – figyelmeztettem őket. – Csak egyenes úton szerezzünk ruhát, ma anyám névnapja van.
– Jó! Majd leitatunk valakit – mondta az egyik állandó jellegű tettestárs, de a másik azt mondta, hogy olcsóbb, ha leütjük az illetőt.
Ebben maradtak.
Szerencsére az útburkoló munkások kunyhójában minden erőszak nélkül szerezhettünk egy olajos lyukas köpenyt. Pillanatnyilag jó lesz.
Siettünk az uszályhoz. Késő este volt már. Tizenegyre járt. A csendes éjszakában alig ődöngött valaki.
– Melyik az? – kérdezte Alfonz a hajókra mutatva.
– Az ott a sötétben… A szénrakodó mögött.
– Ti ideálltok őrködni – rendelkezett két állandó jellegű tettestársával. – Ha baj van, jelt adtok. Te gyere, mutasd az utat.
Éles füttyel adtunk jelt, amikor felértünk. Csend…
Elaludt talán, elkeseredésében és abroszában?
Arra a helyre értünk, ahol együtt várakoztam Hoppkinssal. Csak az abrosz hevert, odavetve, a földön.
– Valószínű, hogy elment, mert egyetlen mezét itt hagyta. És nem az az ember, aki ruha nélkül útnak indul egy nagyvárosban.
– Ez igaz, Hopkins ad a látszatra. Azért megyünk le a fenékbe. Talán jobb takarót talált és elaludt le
Legutóbbi hozzászólások